"Amszterdam fárasztó" - mondta Benő és Somi utolsó napon egymástól független tér-idő kontinuumban. Ezek a fiúk tudhatnak valamit, mert mint már sokszor ecseteltem, a belvárosi partiélet jóval lájtosabb itt, mint Budapesten. És azt azért titkon mindenki sejtheti, hogy a fiúk nem a nyolckorkelekegésznapvárostésnevezetességeketnézek programba fáradtak el. Hát akkor hogy lehet az, hogy mégis már a hét közepén Geri és Benő este hétkor  azt hajtogatta, hogy Csak egy fél órára fekszem le!... ? A válasz egy részét Somi blogjában kapjuk meg, olvassátok szeretettel (a szerző engedélyével). A folytatás Amszterdamban hasonlóan alakult. A válasz másik része az, hogy valószínűleg öregszünk.

Az én történetem ott indult, hogy csütörtökön Zsófival este kicsit szentimentáliskodtunk, hogy "Ez az utolsó közös esténk", "Jó is volt az együtt lakott három hónap", stb. Ez alatt a szentimentáliskodás alatt azért megiszogattunk egy üveg bort, meg ezt meg azt, de Zsófinak volt még azért annyi lélekjelenléte, hogy nemet mondjon mikor felvetettem, hogy kezdjünk bele a főbérlő sorszámozott tequilájába. A búcsúestének az lett az eredménye, hogy mindketten péntek reggel kapkodtunk és pakoltunk be az utazásra (ő haza én Brüsszelbe), de egy közepesen pofátlan késéssel  abszolváltuk a munkába érkezést. Egész nap tűkön ültem, hiszen Somi és a srácok már úton vannak Brüsszel felé, már egyet sem kell aludni, hogy találkozzunk. Délután négykor asztaltól felállás, indulás, irány Schipol, a vonatállomás. Bár volt némi rossz előérzetem, hogy Somi éjjel négykor küldött sms-e aggodalomra adhat okot az indulási határidő betartásával kapcsolatban, ezt elhesegettem. Kár volt. Már Schipolon voltam, amikor hívtak, hogy dugóban ülnek Németországban, úgyhogy késnek. Nem tudják mennyit. Fasza. Irány haza.

Másnap jó korán keltem, így értem Brüsszelbe fél 11-re. Egy kicsit aggódtam, hogy hogyan találom meg őket (mert kijöttek értem kocsival az állomásra), igyekeztem fókuszálni a nempiros rendszámtáblákrakra, de felesleges volt: Európa egyetlen kéttetőcsomagtartós autóját nem lehet eltéveszteni. Szóval megérkeztem Marciékhoz én is, nagyon megörültünk egymásnak, aztán heten háromfelé vettük az irányt, mi megnéztük Brüsszelt, aztán kimentünk Zitáért Charleroi-ra. Illetve csak próbáltunk, de inkább négyszer egymásután megnéztük ugyanazt az alagutat a belvárosban. Zita jött busszal.

Vasárnap este érkeztünk Amszterdamba, és a kalandokkal és bulikkal fűszerezett egy hét alatt a következő dolgokat tanultuk meg:

1. ha hat laptop lett volna, nem is beszélgettünk volna
2. mindig kell terv, főleg, ha Geri kérdezi
3. a vicces süti csak hízlal
4. nem tudom mi az a kesztyűzés, de valami nagyon durva nagy titok
5. a gyros 5 nap után unalmas
6. sokszor kellett f**sá ázni
7. hááá-hááá-hááá

De azért az nagyon jó volt, hogy minden nap munkából hazajövet négyen kérdezték meg hogy milyen napom volt. Ezt meg tudnám szokni.