Ági és Attila igen alapos tervezéssel összeállította az idei nyári programot, melyben a brüsszeli látogatás Orsihoz júniusban, míg az amszterdami kiruccanás szeptemberben kapott helyet. Így ezt a hétvégét Belgiumban töltötték. Azonban hamár itt vannak a közelben, miért is ne találkozhatnánk négyen egy napra valahol félúton Brüsszel és Amszterdam között? Így esett a választás a kézdobáló Antwerpenre és június 12.-re, szombatra.

Annak, hogy 12-ét, szombatot jelöltük ki, azért van jelentősége, mert bár egyébként óránként vannak közvetlen vonatjáratok Amszterdam és Antwerpen között, június 12-én és 13-án pályajavítás miatt éppen pont egy sincsen (kivéve a Thalys-t, melynek ár-érték aránya nincs a preferencia-halmazomban). Szóval az Amszterdam-Antwerpen vonat 2:06 perc helyett az Amszterdam-Roosendaal-Essen-Antwerpen vonat-busz-vonat 3 óra volt az egyetlen opcióm. Reggel rendesen ki is értem a pályaudvarra, ahol szépen mindenhol ki  is volt plakátolva, hogy megváltozott a menetrend, csak éppen azt felejtették el feltüntetni, hogy melyik vágányról megy a megváltozott menetrendű vonat. Úgyhogy rohangáltam fel alá a hat vágány között, kerestem, hogy melyik táblán jelzik, hogy naar Roosendaal, kérdeztem kalauzokat, hát ők sajnos nem tudják, míg végül persze a klasszikus: megtaláltam, ki volt írva, odafordulok a vonathoz, ami épp akkor csukta be az ajtaját.

Így történt, hogy egy órás késéssel érkeztem meg az antwerpeni központi pályaudvarra, ahol nagy örömködve találkoztunk is. Annyira azért nem éreztem magam más országban, mert Flandria olyan, mint Hollandia, jelenleg csak azzal a különbséggel, hogy nincsen minden házon narancssárga zászló, minden kirakatban focilabda és egyébként akárhova nézek Hajrá Hollandia! Amúgy a focivébé akkora jelentőséggel bír Hollandiában, hogy a holland meccseket munkaidőben is nézhetjük, nálunk a Mexx kantinban kivetítőn.

Na a nagy találkozás örömére azt a szabályt persze rögtön az elején lefektettük, hogy most nem kifejezetten Antwerpen kultúrális-turisztikai látványosságait fogjuk erőltetett menetben megnézni, csak olyan lájtosan elhesszelünk. Így végigsétáltunk a Meir-en (ami a legnagyobb bevásárló utca) egészen a Schelde partig, ahol néhány igazi belga sör kíséretében (itt természetesen tanult kollégánk, Orsi szakértelmére és az éppen aktuális akciókra hagyatkoztunk) megváltottuk a világot (megint), Attila mesélt egy kis várostörténetet (például, hogy  miért ered a város neve a "Hand werfen" (hollandul hand werpen)-ből (a késdobáló fordítást jobbnak találtuk az eredetinél)) és kicsit drukkoltunk egy játékból verekdő szerelmespárnak, hogy essenek már bele a folyóba. Majd megnéztük a Grote Marktot illetve a Groeneplaats-t, ahol igazi ízelítőt kaptunk a belga sültkrumpliból, meg a XVI. században legmagasabb katedrálisból.  Valószínűleg az antwerpenieknek volt némi bábeli ambíciója, mert a Groeneplaats-tól és a katedrálistól nem messze ők építették az 1929/33-as gazdasági világválság alatt Európa legmagasabb felhőkarcolóját.

Az meglepő volt, hogy pár sarokkal a fő turisztikai utcáktól és terektől arrébb már szinte nem volt élet. Este nyolckor a kocsmák zárva voltak (alig találtunk egyet, ahol még kipróbálhattuk a Palm-ot és a Geuze-t, mert azokat tanult kollégánk szerint mindenképp meg kellett még kóstolni), sehol egy bolt, vagy egy bármi nyitva, emberek is alig, míg a fő utcák és helyek tömve voltak. Este kilenckor végül a pályaudvaron érzékeny búcsút vettünk egymástól, vonatjaink éppen egymás mellől és egy időben indultak, úgyhogy az ablakon keresztül még pont ellőhettük az összes idétlenebbnél idétlenebb elköszönési formákat utastársaink nem kis örömére.

Összességében elmondhatjuk, hogy gyönyörű város Anwerpen, ami mindannyiunknak nyújtott valami érdekeset, de elsősorban Attilának, akit lenyűgöztek a kismillió fajta sörhöz tartozó kismillió fajta egyedi korsók. Annak pedig különösen megvolt a diszkrét bája, hogy másfél hónap után talákozunk egy városban valahol Európában, ahol egyikünk sem lakik és négyen három országból indultunk. Ilyet még csináljunk, mert jó.