Kinga Goes to Amsterdam

"Amszterdam fárasztó" - mondta Benő és Somi utolsó napon egymástól független tér-idő kontinuumban. Ezek a fiúk tudhatnak valamit, mert mint már sokszor ecseteltem, a belvárosi partiélet jóval lájtosabb itt, mint Budapesten. És azt azért titkon mindenki sejtheti, hogy a fiúk nem a nyolckorkelekegésznapvárostésnevezetességeketnézek programba fáradtak el. Hát akkor hogy lehet az, hogy mégis már a hét közepén Geri és Benő este hétkor  azt hajtogatta, hogy Csak egy fél órára fekszem le!... ? A válasz egy részét Somi blogjában kapjuk meg, olvassátok szeretettel (a szerző engedélyével). A folytatás Amszterdamban hasonlóan alakult. A válasz másik része az, hogy valószínűleg öregszünk.

Az én történetem ott indult, hogy csütörtökön Zsófival este kicsit szentimentáliskodtunk, hogy "Ez az utolsó közös esténk", "Jó is volt az együtt lakott három hónap", stb. Ez alatt a szentimentáliskodás alatt azért megiszogattunk egy üveg bort, meg ezt meg azt, de Zsófinak volt még azért annyi lélekjelenléte, hogy nemet mondjon mikor felvetettem, hogy kezdjünk bele a főbérlő sorszámozott tequilájába. A búcsúestének az lett az eredménye, hogy mindketten péntek reggel kapkodtunk és pakoltunk be az utazásra (ő haza én Brüsszelbe), de egy közepesen pofátlan késéssel  abszolváltuk a munkába érkezést. Egész nap tűkön ültem, hiszen Somi és a srácok már úton vannak Brüsszel felé, már egyet sem kell aludni, hogy találkozzunk. Délután négykor asztaltól felállás, indulás, irány Schipol, a vonatállomás. Bár volt némi rossz előérzetem, hogy Somi éjjel négykor küldött sms-e aggodalomra adhat okot az indulási határidő betartásával kapcsolatban, ezt elhesegettem. Kár volt. Már Schipolon voltam, amikor hívtak, hogy dugóban ülnek Németországban, úgyhogy késnek. Nem tudják mennyit. Fasza. Irány haza.

Másnap jó korán keltem, így értem Brüsszelbe fél 11-re. Egy kicsit aggódtam, hogy hogyan találom meg őket (mert kijöttek értem kocsival az állomásra), igyekeztem fókuszálni a nempiros rendszámtáblákrakra, de felesleges volt: Európa egyetlen kéttetőcsomagtartós autóját nem lehet eltéveszteni. Szóval megérkeztem Marciékhoz én is, nagyon megörültünk egymásnak, aztán heten háromfelé vettük az irányt, mi megnéztük Brüsszelt, aztán kimentünk Zitáért Charleroi-ra. Illetve csak próbáltunk, de inkább négyszer egymásután megnéztük ugyanazt az alagutat a belvárosban. Zita jött busszal.

Vasárnap este érkeztünk Amszterdamba, és a kalandokkal és bulikkal fűszerezett egy hét alatt a következő dolgokat tanultuk meg:

1. ha hat laptop lett volna, nem is beszélgettünk volna
2. mindig kell terv, főleg, ha Geri kérdezi
3. a vicces süti csak hízlal
4. nem tudom mi az a kesztyűzés, de valami nagyon durva nagy titok
5. a gyros 5 nap után unalmas
6. sokszor kellett f**sá ázni
7. hááá-hááá-hááá

De azért az nagyon jó volt, hogy minden nap munkából hazajövet négyen kérdezték meg hogy milyen napom volt. Ezt meg tudnám szokni.
 

Sajnálattal értesítek mindenkit, hogy Mini me (a biciklim) hosszas betegség után megtért az örök biciklimezőkre. Emléke örökké élni fog szívünkben.

Történt ugyanis, hogy a tegnapi kis malőr miatt kénytelen voltam szervízbe vinni megint és ha már ott vagyok, akkor már úgy gondoltam, hogy az eltört kézi féket is megcsináltatom és az első kerékben levő nyolcast is kiszedetem. Kérdeztem kis etióp szervizes barátomat (mert asszem már vagyunk baráti viszonyban), hogy ez mennyibe fog nekem fájni. Vakargatta az állát, majd mondja, hogy 25-35 euró között, ez a nyolcas súlyosságától függ (a biciklit 80 euróért vettem - a szerk). Hát, mondtam, ez nem valami jó hír. Kérdeztem, hogyha minden jól működne a biciklin, és nála vennék egy másikat, mennyiért számítaná ezt be nekem. Mondta 35 euróért. Jó, mondom, és ha nem javíttatok meg rajta semmit? Akkor is 35 euróért. Ekkor már egyértelmű volt, hogy nem érdemes vele semmit kezdeni, nézzük a használt bicikliket. Ki is választottam egyet mentem, vele egy kört, szuper. Kérdeztem, hány hónap garanciát vállal rá. Mondta négyet. Mondtam legyen hat és 125-35=90 euróért megveszem. Mondta 6 hónap és 80 euró. Hát mertem én ellenkezni?...

Szóval van egy holland minőségű szuper biciklim, 6 hónap garanciával. Asszem nagyon jó vásárt csináltam.

Képzeljézek! Ma hazafelé 5 perc után leesett a bicikli láncom, úgyhogy (megint) tolhattam a bringát hazafelé. De legalább tudom, hogy gyalog az iroda-otthon távolság 55 percet tesz ki. Asszem valamilyen oknál fogva nagyon fontos volt ezt most megtudnom. Vagy legalábbis remélem, mert annyira nem volt vicces.

Na viszont ma megpróbáltam hollandul beszélni. Az a jó, hogy megtanulok kifejezéseket és teljesen biztos vagyok abban, hogy kiváló kiejtéssel elő is tudom őket adni. Ma voltam egy szokásos kis meetingen két hollanddal és feljött, hogy hogy megy a holland nyelv, mondtam Ó szuperül, már tudom például, hogy Fietsen in bos! (ez a múlt héten tanultam futóórán (mert ilyenre is járok!... oké, egyszer voltam)). Erre a két holland zavartan mosolygott, és úgy néztek rám, hogy Nagyon édes vagy, de fogalmunk sincs mit mondtál. Oké, mondtam újra Fietsen in bos!, és másodjára már igyekeztem hollandabbul kiejteni. Megint zavart mosoly. Feladtam, mondtam Biking in forest!, erre mondták Ááá, very good! Hm... nem értem mi a very good abban ha egy szót sem értettek. de azért kedvesek. ez mégsem olyan egyszerű. Nem baj, nem adom fel.

Hétfőn és kedden Németországban voltam. Mivel a Mexx teljes vezetése germán, előbb-utóbb komolyan a német lesz a hivatalos nyelv cégen belül. Az biztos, hogy a német is olyan, mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni, max kijönni a gyakorlatból. Már a második nap képes voltam ein bisschen kommunikálni, ami feletébb jó érzés volt tekintettel arra, hogy a németek kicsit franciák és nemigen beszélnek más nyelvet. Jó, tudom, Hollandiában el vagyok kényeztetve az angollal, amit még a marokkói bevándorló a sarki boltban is jól beszél. Így itt viszont simán tudok mindenféle emberrel talákozni, beszélgetni, mert az egyrészt jó dolog, másrészt ugye megismered őket, és nem lepődsz meg, ha mondjuk feketét látsz. Mint az egyszerű kis szlovák partner egyszerű kis szőkéje, aki betette a lábát a Mexxbe, meglátta Diát, a surinami csávót, majd ujjal rámutatva felkiáltott: Jé, baz' meg, egy néger!.

Németország egyébként jó kis út volt, hétfőn reggel a méltán világhírű Kroisenbroichban kezdtünk a német irodában, ahol alapvetően semmi érdekes nem történt, majd átmentünk Kölnbe, ahol a szállásunk volt. Kölnben egyébként nincs semmi a kölnieken, a dómon és felszínen futó hatalmas  kék vízvezetékeken kívül. Ja és Agnes Fröhlich afrikai gyerekekért alapítványon kívül. Azért ízelítőnek csatolok egy lebilincselő képet Kölnről. Remélem értékelitek a perspektivikus ábrázolást és látjátok a művész belső, egyébként elfojtott és kitörni vágyó érzelmeinek visszatükröződését.

Kölnbe azért mentünk Tiinával, mert megnéztük és részt vettünk egy tréningen az új loft koncepciójú Mexx boltban. Nagyon szép lett, végre nem a szuperelegáns bizniszvumen vonal.  Elképesztően komoly pszichológia van minden mögött. A fények az utolsó centiméterig megtervezve, a bolt kiemelt pontjain illatpermet, az összes konnektor  passzol a környezetbe, és persze a merchandising: szuperakciós topok a bejárathoz, drágább darabok próbababára hátrébb. Hát hiába, a német Pünktlichkeit (vagy a jól bevált vásárló-pszichológia). Képek lejjebb, szigorúan lányoknak.

Lehet hogy már kicsit unjátok, hogy mindig a biciklimről írok, mert újra és újra elromlik rajta vagy történik vele valami. Mindenesetre én már nagyon unom.

Naszóval, tekerek haza csütörtökön, útba ejtem a HEMA-t, mert kell egy's'más. Lekötöm a biciklit, bemegyek, megveszem az egy's'mást, kikötöm a biciklit, elindulok, furcsa hang. Na ilyet még pont nem hallottam, de biztos odaér megint valami valamihez, ahogy szokott. De azért kicsit aggasztó volt, leszállok, tök lapos a hátsó kerék. Na, nem baj, csak 10 perc sétára vagyok otthonról, hazatolom, felfújom, minden szuper.

Reggel mennék munkába (persze meglepő módon jó nagy késében), kerék vígan lapul az aszfalthoz. Király. Lyukas a belső. Akkor szervíz (még a hátsókerék-cserét nem vettük az iskolában, és azt elkerülendő, hogy 1 darab egész bicikli helyett két bevásárlószatyorban vigyem be a biciklialkatrészeket, a szervíz bizonyult messze a legjobb döntésnek), melyet szombaton délelőtt sikerült is megejteni. Bevittem a bicót 2-kor, mondta a srác, hogy 4-re jöhetek, 15 euró, ha cserélni kell a belsőt, 9,5 euró, ha nem. Arra a jó hírre nem is számítottam, hogy még aznap meglesz, vígan vásárolgattam 2 órát, majd 4-re visszamentem, kérdezem megvan-e. Jaja mindjá', jöjjek má' vissza fél óra múlva. Hm. jó, nem vitatkozom. Visszamentem, lecsengettem 9,5 eurót (ezek szerint sikerült megragasztani) és boldogan hazatekertem.

Este nagy bulikészülődés, majd indulnánk, dehát csak lapos megint az a kerék. (Itt most akkor egy hosszabb kisípolt rész következett). Szóval volt pofájuk egy kerékfújásért elkérni 9,5 eurót, miközben mondtam nekik, hogy felfújtam este és reggelre magától leengedett. Na mindegy, akkor békávé. Egyébként irtó jót buliztunk, és ha lett volna biciklim, aznap este/hajnalban sosem tapasztaltam volna meg, hogy milyen nem szomjas állapotban Zsófi csomagtartóján hazagurulni. Nem is volt semmi baj mindaddig  amíg haza nem értünk, ugyanis a leszállásnál elszámítottuk a szög-sebesség arányt és leszállás helyett szimplán és nőiesen mindketten bedőltünk a bicikli alá. Asszem nagyon vicces lehetett kívülről.

Vasárnap a szervíz zárva van, úgyhogy ma reggel vittem a biciklit, mondtam nekik gyerekek, ez és ez van, igyekeztem nagyon mérgesnek tűnni és jóformán parancsba adni a belsőcserét a további félreeértések elkerülése végett. Munkából aztán bicikliért rohanás még zárás előtt (komolyan, lassan olyan mintha az oviba járnék a gyerekért), éppen beesek, mondja a csávó, 22,5 euró. TESSÉK??? (mérges és felháborodott nézés) Ja pillanat! - két perces holland diskurzus - Javítás is volt? kérdezi, mondom nem. Akkor készen is vagyunk, a csere ingyen volt. Köszönöm!

Szóval ezen az egész sztorin spóroltam 5,5 eurót. Majd elsörözöm. Sőt lehet, hogy meghívom a szervizescsávót is.

Ma reggel negyven fokban és tűző napon tekertem be a munkahelyemre és délután olyan esőben bicikliztem haza, hogy az utolsó öt percben már nem láttam a szemembe folyt víztől. Ennyire még életemben nem áztam meg, de persze nem vagyok cukorból, meg a bkv sem olcsó. Azonban minden másképp történt volna, ha a mai nap tegnapra esik. Vagyis ha a kedd is the new szerda. Ugyanis tegnap érkezett haza a holland futballválogatott, melynek örömére elképesztő nemzeti ünnepi hangulat volt. Történt ugyanis, hogy az amszterdami hatóságok egy óriási kanálispartit ígértek a fiúknak - eredetileg akkor, ha megverik a spanyolokat a döntőben. Bár a győzelem elmaradt, de - és ezért imádom ezt a várost - a bulinak nem kell elmaradnia! Úgyhogy a királynő gyorsan lovaggá ütötte Bertet és Giovannit Hágában, majd irány Amszterdam, ahol 700000 narancssárgába öltözött holland, meg nem holland várta hajókázó csapatot, tomboltak az utcán, vízbe ugrándoztak, minden volt ami kell: sör, vuvuzela és egész nap ingyenes bkv! Én nem is tudom mi lett volna, ha nyernek... Hollandiának van a legjobb fej szurkolótábora. Ez biztos. Szóval ezért tudtam volna tegnap ingyen hazabékávézni ahelyett, hogy ma totálisan elázok.

Nem tudom mi az oka, de általában szeretjük a dolgokat 10 pontba foglalni. Még akkor is, ha valamiről csak 9, vagy éppen 11 ötletünk van, olyankor is vagy ki kell izzadni, vagy szkippelni kell egyet, mert ki hallott már 9 vagy 11 pontról? Milyen szerencse, hogy ahhoz, hogy megtudjuk, hogy hollandok vagyunk-e már, éppen pont 10 pont szükséges. Ha bárki azt gondolja, hogy a biciklizés, a sajtevés vagy a tulipánvásárlás már jelentős százalékban hollanddá tesz, az bizony messze jár az igazságtól. Itt sokkal komolyabb dolgokról van szó. Ezek a tudományosan is bizonyított tények a következők:

1. Simán tudsz biciklizni esőben és magassarkúban cigizés és/vagy telefonálás közben, míg a szabad kezeddel a bevásárlószatyrot tartod a csomagtartón.

2. Ebédre nyers heringet eszel nyers hagymával és uborkával, egy pohár tejjel, és ízlik.

3. Megiszol két sört, és már azt sem tudod hol vagy.

4. Ki nem hagysz egy holland válogatott meccset, természetesen teljes narancssárgába öltözve és megiszol két sört...

5. Megpróbálsz a boltban hollandul kérni valamit és nem azonnal angolul válaszolnak

6. Maximum azon idegesíted fel magad, ha a  hülye turistának az első kérdése az, hogy hol van a legközelebbi coffeeshop. Mert utálod, hogy ez az első dolog, amiért a külföldiek Hollandiába jönnek. Azonban, ha a hülye turista azt kérdezi, hogy hol van a legközelebbi villamosmegálló, mosolyogva megvonod a vállad, hogy fogalmad sincs.

7. Miközben sétálsz az utcán, meg tudod állni, hogy nem bámulsz be minden függönytelen lakásba. Ha mégis benézel, nem ugrasz egy hatalmasat ijedtedben, ha éppen egy kétméteres feka csávó áll az ablakban és bámul vissza békésen.

8. Már hozzászoktál ahhoz, hogy néha egy-egy turista annyira elfárad a nagy városnézésben délután ötkor, hogy az út közepén fekszik le megpihenni. Szegényt még a kiérkező rendőrök kedves noszogatása sem tudja jobb belátásra bírni.

9. Időjárástól függetlenül (értsd: akár 16 fok, szeles esős idő vagy 27 fok, tűző napsütés) bőrdzsekit és csizmát viselsz.

10. A Heineken nem sör. Még azután sem, hogy már megittál két sört.

Na, abban az egyben biztos lehetek, hogy még nagyon hosszú idő kell a hollanddá válásomhoz.

Ági és Attila igen alapos tervezéssel összeállította az idei nyári programot, melyben a brüsszeli látogatás Orsihoz júniusban, míg az amszterdami kiruccanás szeptemberben kapott helyet. Így ezt a hétvégét Belgiumban töltötték. Azonban hamár itt vannak a közelben, miért is ne találkozhatnánk négyen egy napra valahol félúton Brüsszel és Amszterdam között? Így esett a választás a kézdobáló Antwerpenre és június 12.-re, szombatra.

Annak, hogy 12-ét, szombatot jelöltük ki, azért van jelentősége, mert bár egyébként óránként vannak közvetlen vonatjáratok Amszterdam és Antwerpen között, június 12-én és 13-án pályajavítás miatt éppen pont egy sincsen (kivéve a Thalys-t, melynek ár-érték aránya nincs a preferencia-halmazomban). Szóval az Amszterdam-Antwerpen vonat 2:06 perc helyett az Amszterdam-Roosendaal-Essen-Antwerpen vonat-busz-vonat 3 óra volt az egyetlen opcióm. Reggel rendesen ki is értem a pályaudvarra, ahol szépen mindenhol ki  is volt plakátolva, hogy megváltozott a menetrend, csak éppen azt felejtették el feltüntetni, hogy melyik vágányról megy a megváltozott menetrendű vonat. Úgyhogy rohangáltam fel alá a hat vágány között, kerestem, hogy melyik táblán jelzik, hogy naar Roosendaal, kérdeztem kalauzokat, hát ők sajnos nem tudják, míg végül persze a klasszikus: megtaláltam, ki volt írva, odafordulok a vonathoz, ami épp akkor csukta be az ajtaját.

Így történt, hogy egy órás késéssel érkeztem meg az antwerpeni központi pályaudvarra, ahol nagy örömködve találkoztunk is. Annyira azért nem éreztem magam más országban, mert Flandria olyan, mint Hollandia, jelenleg csak azzal a különbséggel, hogy nincsen minden házon narancssárga zászló, minden kirakatban focilabda és egyébként akárhova nézek Hajrá Hollandia! Amúgy a focivébé akkora jelentőséggel bír Hollandiában, hogy a holland meccseket munkaidőben is nézhetjük, nálunk a Mexx kantinban kivetítőn.

Na a nagy találkozás örömére azt a szabályt persze rögtön az elején lefektettük, hogy most nem kifejezetten Antwerpen kultúrális-turisztikai látványosságait fogjuk erőltetett menetben megnézni, csak olyan lájtosan elhesszelünk. Így végigsétáltunk a Meir-en (ami a legnagyobb bevásárló utca) egészen a Schelde partig, ahol néhány igazi belga sör kíséretében (itt természetesen tanult kollégánk, Orsi szakértelmére és az éppen aktuális akciókra hagyatkoztunk) megváltottuk a világot (megint), Attila mesélt egy kis várostörténetet (például, hogy  miért ered a város neve a "Hand werfen" (hollandul hand werpen)-ből (a késdobáló fordítást jobbnak találtuk az eredetinél)) és kicsit drukkoltunk egy játékból verekdő szerelmespárnak, hogy essenek már bele a folyóba. Majd megnéztük a Grote Marktot illetve a Groeneplaats-t, ahol igazi ízelítőt kaptunk a belga sültkrumpliból, meg a XVI. században legmagasabb katedrálisból.  Valószínűleg az antwerpenieknek volt némi bábeli ambíciója, mert a Groeneplaats-tól és a katedrálistól nem messze ők építették az 1929/33-as gazdasági világválság alatt Európa legmagasabb felhőkarcolóját.

Az meglepő volt, hogy pár sarokkal a fő turisztikai utcáktól és terektől arrébb már szinte nem volt élet. Este nyolckor a kocsmák zárva voltak (alig találtunk egyet, ahol még kipróbálhattuk a Palm-ot és a Geuze-t, mert azokat tanult kollégánk szerint mindenképp meg kellett még kóstolni), sehol egy bolt, vagy egy bármi nyitva, emberek is alig, míg a fő utcák és helyek tömve voltak. Este kilenckor végül a pályaudvaron érzékeny búcsút vettünk egymástól, vonatjaink éppen egymás mellől és egy időben indultak, úgyhogy az ablakon keresztül még pont ellőhettük az összes idétlenebbnél idétlenebb elköszönési formákat utastársaink nem kis örömére.

Összességében elmondhatjuk, hogy gyönyörű város Anwerpen, ami mindannyiunknak nyújtott valami érdekeset, de elsősorban Attilának, akit lenyűgöztek a kismillió fajta sörhöz tartozó kismillió fajta egyedi korsók. Annak pedig különösen megvolt a diszkrét bája, hogy másfél hónap után talákozunk egy városban valahol Európában, ahol egyikünk sem lakik és négyen három országból indultunk. Ilyet még csináljunk, mert jó.

Köszönjük szüleinknek, testvéreinkenk, barátainknak, de elsősorban a Wizzair 20%-os akciójának, hogy ez a hétvége létrejöhetett. Már nagyon kellett és nagyon vártuk. És ennek jelentősségét az sem csökkenti, hogy az egész kis túránk úgy indult, hogy késtem. Persze inkább úgy fogalmaznék, hogy Somi jött korábban, mert hát ki gondolta volna, hogy egy átszállás vonattal Utrechtben az pont úgy működik, mint a Deákon átszállni a kettes metróról a hármasra. Szóval jóformán várakozás nélkül. Márpedig a mi komplex utazási idő tervezésünkben a késés és várakozás kihagyhatatlan jellemzők. 

A pályaudvarról az első út haza vezetett, ahol természetesen a beígért welcome sör után ebédet főztem. Én. Egyedül. Ehhez egy nappal korábban bepácoltam a húsokat, amit Zsófi végig is nézett, majd közölte, hogy rettenetesen furcsán nézek ki a konyhában ételkészítés közben, majd kedvesen megkérdezte, hogy csináltam-e már ilyet korábban is. És ez nem arra vonatkozott, hogy húskloffoló híján egy üres borosüvegekkel lapítottam a húsokat, hanem arra, hogy egy hónapos együttélésünk alatt a kávéfőzésen túl nem nagyon csillogtattam ezirányú tudományomat. (Mondjuk azt meg kell hagyni, hogy istenien teszem bele az instantkávét a forróvízbe.) De én ezt azzal magyarázom, hogy itt Amszterdamban egészségesebben élünk, sok zöldség, gyümölcs, joghurt, azokat meg nem kell megfőzőcskézni, ugyebár. És nem azzal, hogy esetleg lusta lennék hozzá.

Miután jól megebédeltünk, bevetettük magunkat a városba. Mivel távolságok híján elég sok helyet sétáltunk be pár óra alatt, Sominak kiváló alkalma nyílt arra, hogy empirikus kutatást végezzen a gyros-árak összehasonlítása témában. A végeredmény az lett, hogy etekintetben jó környéken lakunk. A fantasztikus souveniershopok által bizosított kínálatnak köszönhetően Sominak arra is kiváló alkalma nyílt, hogy megvegye az évszázad sárga funkynapszemüvegét. Ezzel a legnagyobb kihívást aznapra letudtuk. És mivel egy nap sem telhetett el kedvenc söröző nélkül, elmentünk a méltán világhírű Soundgardenbe, ami várakozásoknak megfelelően hozta a szintet.

Másnap jó holland módjára biciklikölcsönzéssel kezdtük a napot. Így történt, hogy Sominak azonnal sokkal jobb bringája lett, mint nekem. Bár kétségtelenül lett volna jobb úticél is, de városnézés címen elsőre kitekertünk a Mexx-hez. Egyrészt mert az út nagyon szép (sok kacsa, sirály, szürkegém, kevés útfelújítás), másrészt mert ott voltak a jegyek a másnapi meccsre. Hazafelé rögtön megtaláltuk az aznapi kedvenc sörözőt: kanálispart, napsütés, kisutca és a park karnyújtásnyira. Szerettük.

A következő állomás a Heineken múzeum volt, ahova menet közben dugóba keveredtünk, ami biciklivel nem annyira megszokott, de így történt, ám ezt leszámítva simán érkeztünk a helyszínre. A Heineken múzeum kétségtelenül egy jó hely, mert a kötelező körök  (történelem, fotók, díjak, stb.) után megtudtuk milyen sörnek lenni sörfőzés közben, majd megtanítottak tudományosan sört inni. A lényeg, hogy nem szabad úgy csinálni, mint egy lány. Szerencsére rájöttem, hogy korábban sem úgy söröztem, mint egy lány. Ezután kaptunk két pohár sört a Heineken bárban, ahol volt csocsó, karaoke, sörcsapoló, meg mindenféle más. Erősen nagy volt a kísértés, hogy odamenjünk a pulthoz, hogy " Ké'unikumotké'ek", de végül megelégedtünk a Heineken hangulattal. Ami kiváló volt. A múzeum után jött az elmaradhatatlan piacozás az Albert Cuypstraaton, bár nem értettük, hogy ez miért olyan nagy fless, egy az egyben józsefvárosi piac, csak nem ferdeszeműek kínálják a sokat occsóér'. Azért a látogatás egy jó gyrost megért.

Aztán meg irány a Vondelpark: tespedés és backgammonozás. Elég remek volt. Viszont ha bárki azt gondolta, hogy ezt a hétvégét megúsztam bicikliprobléma nélkül, akkor sajnos téved. A parkban Somi kiszúrta, hogy ereszt az elsőm szelep mellett, így estére már teljesen lapos kerékkel büszkélkedhettem. De sebaj, úgyis biliárdozás (mi más?) a további terv, a hely nincs messze, így jó holland módjára utazhattam a csomagtartón. Ami a felszállást nem tekintve elég jól ment. Az estét tehát egy jó kis biliárdozással zártuk, amibe később becsatlakozott Zsófi is. A rövid és tömör tanulság: a holland asztalok jobbak és drágábbak.

Szombaton következett a hétvége fénypontja: a holland-magyar barátságos meccs az Ajax stadionban. A metróútvonalat már korábban kinéztük, de nem volt gond: csak követni kellett a sok narancssárgába öltözött hollanddrukkert. A helyünk a 402-es szektorban volt, amiről elég annyit tudni, hogy nem a magyar szurkolóknak volt fenntartva. Így történt, hogy a meccskezdéskor már negyvenezer narancssárgába öltözött holland vett körül, csak mi díszelegtünk civilben. Ez nem is volt gond  egészen a 6. percig, amikor is Dzsudzsák csodaszép góljával vezetést szereztünk, mi pedig örömünkben, de még inkább meglepetésünkben boldogan üvöltözni kezdtünk. El lehet képzelni, a körölöttünk levő ezrednyi holland arcát, ahogy felénk fordultak. Asszem inkább döbbenet volt rajtuk. Az előttünk ülő kissrác konkrétan megijedt, mert ilyet még nem látott. Az első félidőben még bizakodtunk, aztán persze jött a holland leiskolázás.

A meccs után megtaláltuk a szombati kedvenc sörözőt, ami szerencsére nincs is messze onnan, ahol lakunk. Otthon - tekintettel arra, hogy a biciklim még mindig bengás volt - Somi megmutatta, hogy hogyan kell elbánni a kerékkel, ha belsőt akarok rajta cserélni.  A lényeg: kés és villa mindig legyen a közelben. Nagyon figyeltem, mert 20 euróm bánja, ha nem tudom megcsinálni.

A Wizzairnek annyi a hátránya, hogy nagyon hülye időpontokban lehet vele repülni. Ennek köszönhetően vasárnap munkanapi időben keltünk és justintime fogtuk az Eindhovenbe közlekedő vonatot (pontosabban Utrecht-be, de mint megtanultuk, az átszállás itt nem tényező).

Miután Somi elment, nem is volt jobb dolgom, mint keresni egy bicikliszervízt és venni gumibelsőt a kerekemnek. Ez nem is olyan egyszerű feladat, mint első blikkre hangzik, mert vasárnap reggel Amszterdamban az egy főre eső nyitva levő kerékpárboltok száma nulla, viszont az éttermek és szuvenirboltok az 1/fő mutatót elég erősen közelítik. Na azért nagy nehezen találtam, és bár voltak kisebb nehézségek az összeszerelésnél, Zsófi hathatós gyakorlati tudásával és segítségével és az én elméleti tudásommal bicikliszervizest megszégyenítő pontossággal vettük az akadályt. Mondjuk valószínűleg egy bicikliszervízes 5 perc alatt oldja meg a feladatot, de az nem lohasztotta le a lelkesedésünket.

Mivel lassan itt volna az ideje, hogy nagy lendülettel elkezdett blogos pályafutásomat folytassam, de semmi különös nem történt velem a hétvégén, úgy gondoltam, hogy megosztok veletek néhány felettébb érdekes adatot Hollandiáról, és persze különösen Amszterdamról.

Azt már korábban is tudtam, hogy a világon a holland az átlagosan legmagasabb népség. Ezt nem tudom megcáfolni, itt akinek a magassága hasonló az enyémhez, az vagy bevándorló, vagy egy kb 11 éves gyerek. A múltkor kértem két sört a pultnál, és mikor megfordultam, egy akkora srác állt mellettem, hogy kénytelen voltam a söröket visszarakni a pultra és - ha tetszik neki, ha nem - hozzámérni magam; a fejem teteje a felkarján volt félúton! Olyan Dennis Rodman&Carmen Electra módra nézhettünk ki. És ez nem extrém különös.

Mint nyilván minden országra, itt is egy csomó mindenről elmondható, hogy területre vagy emberre lebontva itt van valamiből a leg-. Ilyen például a coffeeshopok száma/fő, vagy a bicikliút hossza (15000 km/41,5 ezer nkm, ugyanez nálunk 2000 km volt 2008-ban), vagy a biciklik száma Amszterdamban, mivel annak hétszázezer lakójára kb egymillió kerékpár jut. Zimri mondta, hogy a legtöbb hollandnak két biciklije van, egy, amivel jár, meg egy, ami otthon dekkol, de nagyon zsír. Ez valami holland dolog lehet, mert én annyira nem értem. Az is biztos, hogy itt van az egy főre eső legkevesebb függöny is. És az sem vitatható, hogy az egy belvárosra eső sziget (90) és híd (400) aránya versenyben is előkelő helyet érne el Amszterdam. Ebben mondjuk az az egy szívás, hogy a sok víz, az alacsony tengerszint feletti, de inkább alatti magasság és a globális felmelegedés miatt, nagyon jó eséllyel kerül előbb-utóbb majd van víz alá az egész város. Szóval már csak ezért is gyertek minél hamarabb.

Egyes vélemények szerint Amszterdam, Észak Velencéje éjszakánként vad táncot jár (azt legalábbis osztom, hogy jött egy felhő, mi leszállt közénk…). Lehet, hogy csak a méltán megbecsült magyar virtus mondatja velem, de szerintem egy jó kis budapesti éjszaka általában kenterbe ver egy amszterdamit. Vagy még csak én nem találtam meg a vad táncolós helyeket. Vagy csak a vad táncolós barátaim nincsenek itt. Vagy csak spúr vagyok kiadni 10-20 eurót beugrónak. De majd szerválok tulipánt és gazdag leszek és akkor ez már nem lesz gond, mivel a legritkább holland tulipánhagyma értéke egyenlő a hagyma súlyával megegyező súlyú arany árával. Na még a végére is sikerült elrejtenem egy szuper érdekességet.

Ma voltam Németországban. Persze nem olyan nagy cucc, pont olyan mintha Budapestről átruccannék Szlovákiába; 2 óra utazás és más nyelven beszélnek. Arra viszont jó volt, hogy rájöjjek, nekem ez a német dolog nagyon nem megy. Mikor a beszállítónk, miután kedélyesen elbeszélgetett Erwin kollégámmal németül, hozzámfordult, hogy akkor nyomhatjuk e auf Deutsch, magamon is meglepődve ijedt arcon olyan hevesen ellenkeztem, mintha azt kérdezte volna, hogy hajlandó lennék e a foci világbajokságon a németeknek szurkolni.

Igazából az utazás lényege az volt, hogy megnézzük élőben milyen lesz kb a Mexx boltok jövőbeli kinézete, mert nemsokára teljesen más berendezés-koncepciót fogunk bevezetni. (Egyébként pont olyan lesz, mint az új blogom: sok benne a lila, és teljesen más mint a korábbi dizájn.) Vicces volt egy teljes boltot teszt-jelleggel berendezve látni a beszállító raktárának egyik sarkában. Nekem tetszett. Annak ellenére, hogy ma a napom jelentős idejét vonaton és autópályán töltöttem, ezt a részét szeretem a munkámnak.

Igen, igen, nem csalás, nem ámítás, a blog új külsőt kapott! És szerintem hihetetlenül stílusos lett. Nagyon nagy köszönet érte Sominak, aki nélkül ez az egész nem jöhetett volna létre, aki heteken keresztül éjt nappallá téve komplementer színeket, betűtípusokat és holland képeket vadászott, rakott össze és tesztelt, mire végül a blog elnyerte végső külsejét. Szóval még egyszer köszi Somi, ha megnövök, meghálálom. Nagyon tetszik.

Az új köntösben levő blog első bejegyzése pedig szóljon egy régebbi állításom új köntösben való tálalásáról. Mert sajnos muszáj. Ugyanis a munkaszüneti napok szempontjából a mellékelt Index-táblázat alapján kénytelen vagyok újragondolni azt, hogy "Először is jókor, jó országban kell munkát vállalni. Ha a harmadik munkanap munkaszüneti nap, ráadásul a jövő hét csütörtök-péntek is, akkor ez szerintem sikerült". Na igen, azt nem mondhatom, hogy májusban kezdődő holland páylafutásom e tekintetben rosszul indult volna. Ráadásul, csakhogy teljes legyen a kép, a három nap mellé még bejátszik a pünkösdhétfő is, így májusban négy nap munkaszüneti a huszonegy munkanapból. Ez kb 20%. Ami jól hangzik. Csakhogy a hollandok - mintha amikor nemzeti ünnepért álltak sorba, féltek volna, hogy később nem marad - az összes  hivatalos munkaszüneti napot elövik április/májusban. De komolyan, legközelebb a karácsonyt ünneplik (mivel azzal nem tudtak trükközni, mert a karácsonyt nem osztották, hanem fix dátumra adták). Ott nem volt mese. Persze a karácsony idén szerencsésen szombat-vasárnapra esik, dehát ezzel vagyunk még egy páran világszerte. Ráadásul - ahogy a mellékelt ábra is mutatja -  simán játszik a német általános nyelvtani szabályok analógiája: minden EU15 országban kétjegyű a munkaszüneti napok száma, KIVÉVE (!) Hollandiában. Így már abszolút felülvizsgálandó a "jó országba kell költözni" korábbi kijelentésem. Mondjuk például Orsi  etekintetben kétségtelenül jó országba költözött. Szóval Orsi ötös, leülhetsz.

Az elmúlt pár nap annak jegyében telt, hogy elég zseniális helyeket fedeztem fel. Az első ilyen a Vondelpark volt, ahova csütörtökön futni mentem. A jó idő hihetetlen hatással van az emberekre (mondjuk nagy becsben is kell tartani), többszázan voltak a parkban és elképesztő fesztiválhangulat volt: barbecue, tó, fű, sör, biciklizés, görkorizás, kutya, kacsa, ló, minden ami kell. Elképesztően jó volt.

Örömmel jelenthetem azt is, hogy a hír, miszerint Amszerdamban nincs romkocsma, nem igaz! Tegnap este elmentünk a Soundgardenbe, Danielnek, Zsófi egyetlen itt élő ismerősének a 33. születésnapjára. A hely teljesen rendben van, van csocsó, biliárd és pohár sör két euróért. Úgyhogy megvan a legjobb amszerdami 6tuspótló, bár természetesen olyan jó egyik itteni kocsma sem lesz. Azért szerencsére Daniel még kismillió ilyen helyet vág, úgyhogy megtaláltuk a megfelelő embert az éjszakai idegenvezetésre. Az estét a CLUB 8-ben zártuk, ami amellett, hogy táncolós, még biliárdozós hely is. Mivel otthon pedig hódít a biliárdőrület, ez a hely tutti mindenkinek bejön aki kijön.

Ma Zsófival bementünk a városba, soppoltunk, nézelődtünk és hazafelé teljesen véletlenül belebotlottunk a Leidsepleinon egy koncertbe. És ez itt normális. Vettünk egy sört (környezetbarát visszaadós pohárba, ami nagy királyság) és meghallgattuk. Ehhez hozzá fogok tudni szokni.

Már annyiszor terveztem otthon, hogy kipróbálom a jógát, aztán valahogy egyszer sem sikerült. Soha nem gondoltam volna, hogy Amszerdamban fogok először jógázni, de így lett. Így történt, hogy ma voltam asztal, szék, híd, kerék, harcos, meg  még mittudoménmi és többször aktiváltam az energiámat, miközben a belső mosolyom egy-egy nehezebb pózban az arcomra fagyott. Egy kicsit tartottam attól, ami még hab lett volna tortán, hogy az egész hollandul fog menni, de Claudia, a jógatanár nagyon jó fej volt és a kedvemért az óra nagy részét angolul nyomta. Mondjuk rettenetesen nagy érdeklődés nem volt rá, négyen jógáztunk Claudiával együtt a Mexx kantinjában. De tök jó volt. És jövő héten másokat is ráveszek hogy jöjjenek, én ott leszek.

2010. május tizenharmadika csütörtök nemzeti ünnep Belgiumban és Hollandiában (meg még egy csomó más országban is, mint például Indonéziában és Vanuatuban, de kis hazánkban persze nem). Etekintetben az Európai Bizottság és a Mexx abban hasonlítanak egymásra, hogy mindketten azt vallják, hogy ha már a csütörtök szabad, legyen a péntek is az. Így mi sem volt természetesebb Orsinak és nekem, mint egyikünk kis otthont adó országát felfedezni a hosszú hétvégén. Így kezdődik az a történet, amikor Orsival meghódítottuk Amszterdamot és Hágát.

Május 13: Orsi csütörtök délután érkezett a 17:43-sal, a pályaudvaron volt nagy egymás nyakába borulás. Látszott, hogy nem kispályás versenyzővel van dolgom, sapka-csizma-télikabát, így májusban. Először hazafelé vettük az irányt, de beugrottunk az Albert Heijnba, ahol azonnal kaptam egy rögtönzött gyorstalpalót belga sörökből. Ennek kövezkezményeként három fajta sörrel tértünk haza: almás, málnás, sima és mind nagyon finomak voltak (fiúk, ne fújoljatok, tényleg). Eldumálgattunk otthon Zsófival hárman, megiszogattuk a söröket, aztán meg Orsival nyakunkba vettük a várost, elsétálgattunk a Leidseplein környékén és betértünk egy coffeeshopba csak a rend kedvéért. Ám mivel másnap terveink voltak Hágában, nem duhajkodtunk sokáig.

Május 14: Már korábban elhatároztuk, hogy a valamikor a hétvégén megnézzük, mi van Hágában. Így hatan felkerekedtünk, felszálltunk a reggeli 10:11 órás vonatra (ugye érzitek a dolog komolyságát? Ehhez fél 9-kor kellett kelni!) és 11-re már Hágában is voltunk. A város olyan mint egy mini Amszterdam, csak ez a főváros és van tengerpartja. Na az volt a nagy királyság! Beültünk egy jó kis lounge kávézóba: tengerpart, egy pohár ital, chill háttérzene és enyhe napsütés. Viszonylag 10 pontos volt. Bár körülöttünk minden holland vérű ember fürdőruhában vagy maximum egy pulóverben hesszelt, mi 3 pulóver-kabát-sálban nyomtuk. Az én esetemben ennek az az eredménye, hogy az arcom tökbarna lett, míg a nyakam tökfehér maradt, ami legalábbis elég viccesen néz ki.

Hazaérve Hágából már Zsófi férje, Laci is csatlakozott a hétvégéhez, aki hozott echte ungarische homemade pálinkát ajándékba. Azt hiszem máskor is hívjuk. Az este otthon az ismerkedés jegyében telt Lacival és a pálinkájával.

Május 15: Mára nagy kulturálódási terveink voltak Orsival, ami úgy indult, hogy Van Gogh múzeum. El is villamosoztunk a Muzeumpleinra, azonban itt rögtön nyomtunk egy újratervezést, mivel a sorbanállás a múzeumhoz több időt vett volna igénybe, mint amit a kiállításra szántunk. Úgyhogy inkább meglátogattuk a Coster Diamond gyémántcsiszoló műhelyt, kikupálódtunk gyémántfajtákból és próbálgattunk gyémántgyűrűket. Ezután piaclátogatások (virág-, sajt-, bolha-, olyanmintazecseri-), kanálisok, holland ebéd, Dutch pancake következtek. Teli hassal pedig már megengedtük magunknak azt a luxust, hogy háromnegyed órát álljunk sorba az Anna Frank házhoz. De megérte.

Este bringával voltunk bulizni. Ennek összvissz annyi hátránya volt, hogy kárbavesztek a megivott sörök, mert mindig kijózanodtunk, mire az új helyre értünk.

Május 16: A reggeli kelés nem ment könnyen (ráadásul órára kellett), de az ígéret szépszó alapon 11-re összeszedtem magam és elvittem Orsit a legflessesebb reggelizős helyre a Vondelparkhoz. Elég jót ettünk és a kiszolgáló srác is nagyon jó fej volt, meg tudta, hogy Magyarország fővárosa Budapest, az EU tagja és forint a nemzeti valuta. Ez különösen üdítő, ha már két hete azt hallgatod, hogy Coming from Hungary = Coming from Russia. Jóllakottan pedig vállatuk többórás sorban állást a Van Gogh múzeumhoz, amit meglepő módon sikerült 15 perc alatt abszolválnunk. A kiállítás  nagyon jó volt, és még Orsi vonatindulása előtt belefért egy kis vörös lámpás negyed levezetésnek.

Asszem kihoztuk a négy napból a maximumot és legalább én is elkezdtem letudni a kötelező turista köröket, ha már ideköltöztem.

Tegnap elhatároztuk, hogy felhagyunk a "tízpercreberakomamikróbaéskész" kajákkal és főzni fogunk. Mégpedig chilis babot, mert azt Zsófi istenien tudja elkészíteni. E nagy ötleten febuzdulva felkerekedtünk és elmentünk az Albert Heijn-be (ami olyan kb mint a Kaiser mondjuk), és nagy szakértelemmel megvettünk mindent. De tényleg, addig válogattuk a kukoricakonzerveket, míg spóroltunk 79 eurocentet.

Mivel még volt egy programunk vacsora előtt, átmenni Edináékhoz megnézni a kecójukat (ami elég király), azt a fantasztikus logisztikai koncepciót dolgoztuk ki, hogy összekeverjük a hozzávalókat mielőtt elmegyünk, hogy hazaérve már csak főzni kelljen és kész is (igen, itt egy kicsit visszaköszön az alapvetően elkerülni kívánt "tízpercreberakomamikróbaéskész" koncepció, de remélem a különbség érezhető). Zsófi össze is vegyítette a cuccokat, kivéve a kukoricát, mert azt szigorúan az utolsó percben kell főzéskor beledobni. Majd a végén gondterhelten megkérdezte, hogy vajon fél csomag chili elég-e a fél kiló húshoz, vagy tegyen-e még. Nyeltem egyet, mondtam neki, hogy én egy csipetnyit szoktam tenni, ha erősen akarok enni valamit, ő viszont kitartott amellett, hogy otthon ő simán két-három teáskanállal rak bele. Ezután némi tudományos polémia következett a chilimennyiség alkalmazásáról, összemértük a különböző iskolákat, de végülis abban maradtunk, hogy a végeredmény amúgyis empirikus úton dől el.

Így hát egy kis egészséges biciklizés és lakásnézés után mindent a terv szerint csináltunk: cuccok serpenyőbe be, kukorica a végén. És itt kezdődtek a bajok. A "Kikkererwten" konzerv akárhogy is kukoricakonzervnek néz ki, nem az (hiába a nagy szakértelemmel való válogatás is és a megspórolt 79 eurocent). Így némi csicseriborsó került a chilibe, ami azért nem kicsit lett csípős. Bár tartok tőle, hogy az elméleti vitánkba nem vettük bele, hogy a szar minőségű tescochili és anemáruházláncmárkájú chili között komoly a különbség. Nem baj, mostmár ezt is tudjuk.

De azért némi kenyérrel, rizzsel és jó hideg sörrel nagyon finom volt, de tényleg. Tehát a hír igaz, Zsófi tényleg istenien csinálja a chilis babot.

Az időjárás ma sem hazudtolta meg magát, mert egész nap esett és max 15 fok volt. Jó város Amszterdam, de tegnap mikor Somi mondta, hogy este hétkor már kezdett kicsit fázni pólóban és rövidnadrágban a szabadban, akkor egy csöppet úgy éreztem, hogy nem jó város Amszterdam.

Azonban eső ide vagy oda, ma bemenni a városban muszáj volt, kellett a józanodáshoz (miután "reggel" fél óráig néztük a tévében a Spongyabobot, mire rájöttünk, hagy azért nem értjük, mert hollandul van, tenni kellett valamit). Tegnap este voltunk bulizni a Rain-ben és a Nasty-ben (jól hangzanak, nem?) a Rembrandtpleinon, ahonnan fél 5kor sikerült hazatekerni biciklivel. Ráadásul, mivel nem tudtunk egyenesen menni, legalább kétszer olyan hosszú volt az úttávolság hazafelé, mint általában. Bár azt nem értjük, hogy hogy nem tévedtük el.

Ma Zsófival megvettük a legolcsóbb esőkabátot, úgyhogy mostmár esőben is tudunk tekerni, miközben pont úgy nézünk ki, mint két koton. Ezenkívül más nem történt.

A mai napon számomra hihetetlen dolgok történtek. Folytatnám is a tegnapi sztorit, azaz biciklilánc az első napon le, ma reggel megint BKV-val (bocsánat: GVB-vel) be, majd 5-kor sietés vissza mert a szervíz (persze) 9-től 6-ig van nyitva.

Szóval otthon bicikli kilakatol, szervízbe eltol. Ott elmeséltem a szervizes csávónak a tegnapi sztorit, mondta, megnézi. Megdícsérte a biciklimet, bár mondta, hogy nem olyan jó a minősége, mondtam vágom, hogy az első nap ledobta a láncot. Megnézte, lánc fent volt.

Ő: A lánc teljesen a helyén van.

Én: Az nem lehet, tegnap egy órát szenvedtem, és nem tudtam visszarakni

Ő: A lánc teljesen a helyén van.

Én: Az nem lehet, tegnap egy órát szenvedtem, és nem tudtam visszarakni

Ő: A lánc teljesen a helyén van.

Én: Az nem lehet, tegnap egy órát szenvedtem, és nem tudtam visszarakni

Jó, a lánc tényleg e helyén volt. Mondtam nem értem, de mindegy, valószínűleg a tolás közben visszaakadt. Kértem egy csavarhúzót, hogy a nálam levő extra láncvédő részeket, amiket előző nap sikerült levenni, visszategyem, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy ő majd pikk-pakk visszacsavarozza. Persze nem ez történt, a kezembe nyomott csillagcsavarhúzót és én a bicikliszervíz előtt elkezdhettem biciklit szerelni (ez milyen már??), vagyis inkább lúzerkedni, persze nem ment. Míg nem egy nagyon kedves, angolul nem nagyon beszélő, marihuánától viszont annál inkább szagló ember segített. A köcsög szervizes meg végignézte, ahogy vagy tíz percet szerencsétlenkedek, immáron segítőkész barátommal, sőt még poénkodott is, hogy milyen jó bicikliszerelő lehetne belőlünk. Na ilyen az átlag holland.

Nagy értetlenkedve hazatekertem (sem nem értettem, hogy hogyan akadhatott vissza a lánc, sem nem azt, hogy hogyan lehet valaki ekkora paraszt). Mialatt kötöttem le a biciklit, odajött Helena a 22-ből, hogy látta, próbáltuk megszerelni. Igen mondtam, tegnap elég sokat szenvedtünk vele, erre ő, hogy látta, meg a ma reggeli bütykölést is. Kérdeztem, Tessék??? Reggel nem is csináltunk vele semmit! Jaja tudja, a felettünk lakó idős bácsi és a vele szemben lakó török srác voltak, akik látták a tegnapi bénázást ezért ma reggel megcsinálták.

Gyorsan szaladtam köszönetet mondani.

Először is jókor, jó országban kell munkát vállalni. Ha a harmadik munkanap munkaszüneti nap, ráadásul a jövő hét csütörtök-péntek is, akkor ez szerintem sikerült. Az idő a korábbi napokhoz képest ma még naposnak is volt mondható, így hát mi sem volt természetesebb, mint bringát venni! Hárman fel is kerekedtünk és fél 2-től fél 5-ig jártuk a várost, jártunk több boltban is, míg a De Pijp piacán megpillatottam az igazit.

Igazi új fekete citybike kosárral, csodaszép, és kisebb mint a normál biciklik, így még a lábam is leér! Ezt nekem találták ki. Ráadásul alkudtam is az árból, szóval minden tökéletes volt, sőt a másik két biciklire vágyó kis barátom is talált magának szuper járgányt. Biciklizgettünk is a városban, ami nem is volt olyan szörnyen félelmetes, mint korábban képzeltem, nagyon jó volt. Azonban már hazafelé tartottunk amikor beütött a crach. Egy légből kapott ötlet folytán a láncom úgy gondolta, hogy ledobja magát, ami a holland bicikliknél nem olyan vicces tekintettel arra, hogy teljesen zárt a láncvédőjük. Szóval a biciklimet a debütálás napján többet toltam, mint tekertem. Amikor hazaértünk, szereztünk csavarhúzót, de nem sikerült megjavítani. A bicikliárus, akit korábban szinte imáimba foglaltam, egész este csukolhatott az édesanyjával együtt. De mindegy van itt a közelben egy szuper bringabolt, hiszen a szervizelést nem lehet elég korán elkezdeni. De azért a kis malőr ellenére nagyon boldog vagyok az új biciklimmel!!!

Na igen. Budapest 14:00 napos idő, 25 fok. Amsterdam 16:00 eső, 7 fok (a Taft még mindig tart). Szóval az a lényeg, hogyha egy pillanatra is korábban elbizonytalanodtam volna, hogy Hollandiában hasonló az időjárás mint nálunk, max tavasszal-ősszel esik az eső, az nettó hülyeség volt. Akármennyire is győzködött Somi (és sajnos be kell vallanom igaza volt), hogy reptéről taxi, kerül amibe kerül, én a költségcsökkentés jegyében inkább a vonat-villamos kombót választottam. Jó vonatra, rossz villamosra szálltam, aminek  fél órás gyaloglás lett az eredménye szakadó esőben összesen negyven kiló cuccal. Térkép volt nálam, csak az a első pillanatban elázott. De azért nagy nehezen megérkeztem a célállomásra és Zsófi látva az állapotomat azonnal egy sört nyomott a kezembe. Az jó volt.